Bérkalkulátorral azonnal kész az eredmény

Bérkalkulátor

Magyarország kormánya 2014-ben eldöntötte, hogy 2019-ig megduplázza a kétgyermekes családok adókedvezményét, vagyis 10 ezerről 20 ezerre emeli. Ez egyenlő lépésekben valósul meg 4 éven keresztül. Ez azt jelenti, hogy évenként változik a kétgyermekes családok adókedvezménye.

Ezt nyilván a közember egy olyan rendszer nélkül, mint a bérkalkulátor, nehezen tudja nyomon követni, hogy akkor most mennyit is kap majd kézhez, mekkora adót kell fizetnie. Azonban a bérkalkulátor éppen azért lett kifejlesztve, hogy a változások közepette mégiscsak nyomon követhető legyen a családoknak a saját pénzügyi helyzetük. A bérkalkulátor egyik legnagyobb előnye, hogy folyamatosan napirenden van az újonnan hozott pénzügyekre vonatkozó törvényekkel, így nem kell hosszú órákon keresztül böngészni a kormányrendeleteket, míg végül sikerül rábukkanni a szükséges paragrafusokra.

A bérkalkulátor használatakor csak néhány személyes, illetve a családi helyzetre vonatkozó információt kell megadni és máris elénk tárul mindazt, amit tudni akarunk.