Szürkehályog műtét

Hogyan válasszuk ki a legmodernebb szürkehályog kezeléshez szükséges technológiát?

A szürkehályog igazán meg tudja keseríteni a mindennapokat, hiszen elhomályosítja a látásunkat. A hályog a mai világban már előrehaladottabb állapotában is műthető, ráadásul a beavatkozás egyáltalán nem jár fájdalommal. Dr. Nagymihály Attila szürkehályog specialista a hagyományos műtét mellett a FEMTO lézerrel segített beavatkozást is végzi. Ezek együttes alkalmazása igazán hatékony módszer annak érdekében, hogy a szürkehályog ne jelenhessen meg.

Természetesen a szürkehályognak vannak tünetei, ami alapján el tudjunk dönteni, hogy szükségünk van segítségre vagy sem. Ilyen például a homályos látás, a káprázás, kettőslátás vagy többes látás egy szemen, az elhalványuló fények érzékelése, illetve a dioptria gyakori változtatása szemüveg vagy kontaktlencse esetén. A szürkehályog gyakran öröklődhet a családon belül. Vagyis, ha korábban már előfordult, akkor jó eséllyel örökölhetjük mi is. Így hosszabb távon célszerű 2-3 évente ellátogatnunk egy specialitáshoz. A cataracta nem jár fájdalommal, mégis negatívan befolyásolhatja az életvitelünket és a mindennapi feladataink elvégzését.

Hogyan védekezhetünk hatékonyan a szürkehályoggal szemben?

Ha az előbb felsorolt tüneteket érzékeljük, akkor mindenképpen tegyünk egy látogatást a szemésznél! Ő a speciális eszközei segítségével meg fogja tudni határozni, hogy szürkehályoggal állunk-e szemben és mennyire előrehaladott az állapota. Hatékony védekezés sajnos nem létezik ellene. Viszont, ha egyszer kialakult, akkor a lézeres és műlencse kezelések hosszú távú megoldást nyújtanak. Ugyanis, aki egyszer átesik a műlencse műtéten, annak többet nem kell aggódnia a szürkehályog megjelenésétől.

A műlencsén ugyanis nem tud megtelepedni a cataracta legkisebb formája sem. A szürkehályog műtét helyi érzéstelenítésben zajlik. Így a beavatkozás egészéből nem fogunk érezni semmit. Legfeljebb egy pillanatra elsötétedik a látásunk. Ez viszont azt jelenti, hogy a doktor úr éppen behelyezi az új, személyre szabott lencsénket. A látás a beavatkozást követő hetekben egyre élesebb és jobb lesz. Nagyjából 6 hét szükséges a szemen végzett vágás teljes gyógyulásáig.

A szürkehályog mindig magában jelenik meg?

A szürkehályog, vagy ahogyan már emlegettük, a cataracta nagyon sokszor a zöldhályoggal (glaucoma) együtt jelenik meg. Szerencsére, amennyiben időben elcsípik a kialakult szembetegséget, akkor még kezelhetővé válik. A zöldhályog előrehaladott formájában vakságot okoz. Éppen ezért fontos a rendszeres kontroll és a tünetek, jelek figyelése.

Főleg akkor, ha a családban már volt valakinek hályog. A szürkehályog beavatkozás során lehetőség van a zöldhályog kezdeti stádiumán is segíteni. Sajnos a glaucoma a szem látóideg rostjait támadja meg. Ezek fokozatosan elpusztulnak, majd kialakul a vakság. Viszont, valóban fontos kiemelnünk, hogyha időben felismerjük a betegséget, akkor nagy eséllyel megúszhatjuk a látásvesztést. Amennyiben lehetséges, Dr. Nagymihály Attila mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakaphassuk a tökéletes látásunkat.

Hasonló bejegyzések

utasbiztosítás

A legjobb utasbiztosítás nyomában: milyen szempontok szerint érdemes dönteni?

Külföldi utazás és nyaralás előtt mindenképpen érdemes utánajárni, hogy milyen biztosítási lehetőségek közül válogathatunk. Fontos megjegyezni, hogy az utasbiztosítás bárkinek megköthető és le is mondható az utazás végeztével. Nem tudjuk és nem látjuk előre, hogy mikor következik be egy hirtelen káresemény, baleset vagy betegség, ami külföldön, utazás közben sok kiadással járhat. Pont emiatt kötöttek már […]

Nyugdíjbiztosítás hozamok

Nyugdíjbiztosítás hozamok 2024-ben: Milyen tényezők befolyásolják az eredményeket?

2024-ben számos tényező befolyásolja a nyugdíjbiztosítási hozamokat, ezért fontos, hogy naprakészen tudd megtervezni a befektetési stratégiákat. Az időskori éveid biztonságának megteremtése egyre fontosabbá válik, ahogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatósága kérdéseket vet fel. Nem meglepő tehát, hogy a nyugdíjbiztosítás egyre népszerűbb megoldás, hiszen garantáltan hosszú távú anyagi biztonságot nyújt. Azonban ennek eredményessége nagymértékben függ a hozamoktól. […]