Mikor ültethető a virághagyma?

virághagyma

A virágültetéshez a szeptemberi hónap a legideálisabb, de ha enyhe az idő akkor később is megtörténhet. A virághagyma a meleg, napos helyet szereti. A talajt elő kell készíteni, majd bele kell helyezni a növényt. Ez rendkívül egyszerű feladat lesz. Ezt követően három-négy évig nem kell azokat megbolygatni. Csak akkor szükséges kiszedni, ha azok elszaporodtak és szeretné valamilyen módon felhasználni, például egy másik ágyást is kialakítana. Figyelni kell arra az ültetés folyamán, hogy a virághagyma tetejére háromszor annyi föld kerüljön, mint amilyen magas a hagyma.

Mélyen kell elhelyezni, így elkerülheti azt, hogy télen kifagyjon. Cserépben is egyszerűen elvégezhető a feladat. Ebben az esetben jó vízellátást kell biztosítani. Olyan cserepet válasszon, amelyiknek ki van lyukasztva az alja, mindig helyezzen az ültető aljába cserépdarabokat, vagy egyéb vízelvezető anyagokat. A virághagyma ültetéséhez mindig használjon friss virágföldet. Ha minden lényeges dolgot megtett, akkor már csak gyönyörködni kell a végeredményben.

Hasonló bejegyzések

eladó új építésű lakás Székesfehérvár

Remek döntés az eladó új építésű lakás Székesfehérvár területén

A fiatal házasok előtt áll a jövő, ezért számukra ideális választás egy eladó új építésű lakás Székesfehérvár csodálatos településén. Exkluzív lakóparkban találhatóak ezek az otthonok, a város központjában. Ez azt jelenti, hogyha a fiatal pár által egy eladó új építésű lakás Székesfehérvár belvárosában kerül kiválasztásra, akkor minden nagyon közel lesz számukra. Munkahelyek, óvoda, iskola, üzletek, […]

Hatékony fogyás

Hatékony fogyás 40 év felett: mire kell figyelniük a férfiaknak?

25 éves korunk után a kollagén termelődése lecsökken és bizonyos kor felett meg is áll. Ennek hiányában a bőr és az ízületek már nem lesznek elég rugalmasak. Ezért szükség lehet a pótlásra és a nem túl megerőltető edzésekre. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy 40 év felett már óvatosabbnak kell lennünk. Ez elengedhetetlen a hatékony fogyáshoz. Nagyon […]