A naperőművek olyan építmények, melyek a Nap elektromágneses sugárzását használják fel.

Amennyiben azt nézzük, Magyarország milyen energiapolitikával rendelkezik, arra fogunk jutni, hogy bizony nem igazán épít a megújuló energiára – és akkor még finoman fogalmaztunk! Arról van szó ugyanis, hogy igen kevéssé épülnek nálunk naperőművek, pedig a szomszédunkban, Ausztriában vagy éppen Németországban erre épül a helyi energiastratégia (a szélerőművek mellett). Ugyanakkor a naperőművek számának emelkedésére hazánknak is nagy szüksége lenne, mivel a megújuló energia éppen attól jó, éppen amiatt üdvözlendő, hogy nem termel káros hulladékot, nem nő általa a káros anyagok kibocsájtása, s ezzel megőrizhető a környezet olyannak, melyben egészségesen lehet élni. …