trapézlemez akció

Trapézlemez akció: többet kevesebbért

Trapézlemezekből szeretné megvalósítani az építési terveit, és nem szeretne ezért nagy árat fizetni? Akkor jó helyen jár, hiszen a trapézlemezekkel már eleve költséghatékony építkezést valósíthat meg, ha pedig trapézlemez akció keretében vásárol, akkor még jobban jár. A Turbo Pegazus Kft.-nél gyakran van valamilyen trapézlemez akció.

Önnek csak azt kell tudnia, hogy melyik trapézlemezt szeretné választani. Ha a gyors szerelhetőségben és széles felhasználási lehetőségben verhetetlen trapézlemezekből építkezik, ráadásul akciós áron szerzi be a szükséges alapanyagokat, azzal duplán nyer. Válasszon kedvére!

Itt van pl. a T25-ös, a legtöbbször választott trapézlemezünk, ami még a tetőre is alkalmas, illetve a T14-es, ami tető és homlokzati változatban is választható és kiválóan felhasználható a hátoldalán, illetve a borításában egyaránt. De ne menjünk el szó nélkül a T18-as mellett sem, amit a jó vízelvezető horonnyal ellátott trapézlemezeket kereső ügyfeleknek szoktunk ajánlani.

A T35-ös pedig a pályázati projekteknél, illetve a nagyobb beruházásoknál is megállja a helyét, hiszen magas bordázattal rendelkezik. Bármelyiket is keresi, jöjjön el a 4000 négyzetméteres mikepércsi telephelyünkre, és nézze meg, hogy van-e épp egy kedvező trapézlemez akció, amivel jól járhat! Szakértő kollégáink szívesen körbevezetik és segítenek a választásban. A trapézlemez akciókról érdeklődhet telefonon, vagy online is.

Hasonló bejegyzések

induktív kapcsoló

Megbízható és pontos az induktív kapcsoló

Az induktív kapcsoló sok iparágban kiemelkedik a fizikai érintkezés nélküli tárgyérzékelés képességével. Más érzékelőkkel ellentétben, széles körben használják olyan alkalmazásokban, ahol a pontos pozíciókövetés és sebességfelügyelet elengedhetetlen. Akár az autóipari rendszerekben, akár az ipari automatizálásban, az induktív kapcsoló segít a motorokhoz kapcsolódó alkatrészek, például tekercsek és mágnesek követésében, biztosítva a zavartalan működést. A mechanikai kopás […]

webshop bérlés

Miért ajánlott a webshop bérlés a kezdő webáruházak számára?

Egy vállalkozás beindítása magas költségekkel jár, ha pedig ezekhez még hozzáadódik a webáruház készítés ára is, az már sokaknak megfizethetetlen kategória. De remek megoldást jelent a webshop bérlés is, aminek több előnye van, mégis a legnagyobb az, hogy alacsonyak a kölcsönzési díjak. Ráadásul akár ingyen is ki lehet próbálni a webshop bérlést – kattints a […]