A gyerek bicikli 12 négyéveseknek is való
Ahogy a gyermekek elérnek egy olyan kort, mikor a sportolás már remekül megfelel az energia levezetésére, akkor a szülőnek bizony el kell gondolkoznia azon, hogy mit választ a gyerkőcnek.
Sokan a karate, kosár vagy foci mellett döntenek, mások pedig a gyerek bicikli 12 megvásárlását helyezik előtérbe, ugyanis ennek megannyi pozitív oldala van. A termék mellett található szám a méretre vonatkozik, és tudni kell, hogy a 12 colos példány leginkább a 3-4 éveseknek felel meg. Egyesek ezen meglepődnek, ugyanis nem tudják elképzelni, hogy egy ilyen kisgyermek képes megtanulni biciklizni. Pedig ez nem meglepő, mert sok olyan fiú és lány van, akik alig féléves gyakorlás után már a pót- és segédkerekek nélkül is nyugodtan tekernek úgy, hogy nem áll fent baleset veszélye.
A gyerek bicikli 12 tehát remek választás a kisebbeknek is. Nyilván a segédkerekeket érdemes megvenni, minimum a kezdeti tanulási szakaszban, amikor még gondok vannak az egyensúllyal és a kormányzással. A bicajozásba elképesztően hamar belejönnek majd a csöppségek.